„A kölyökkutya olyan, mint egy kisgyerek. Tele van félelemmel és kíváncsisággal, de ugyanakkor hittel és reménnyel, hogy az emberek jók és nem bántják. Egy állatorvosi rendelőben rengeteg idegen szag is jelen van, amit a kutyák kifinomult orra megérez. Számukra olyasmi lehet bejönni a rendelőbe, mint nekünk embereknek egy újságot elolvasni, vagy végigpörgetni a hírfolyamot valamelyik közösségi platformon. Rengeteg az információ arról, hogy korábban kivel mi történt itt…és hát sokszor nem túl jó dolgok, valljuk be. Ezt pedig a kiskutya mindig megérzi. Ezért egy kicsit olyannak is kell lennem, mint egy jó pszichológusnak: ráhangolódni a kutya aktuális lelkiállapotára, és segíteni őt abban, hogy megnyugodjon, ne remegjen, mint a nyárfalevél. Ebben az is segítségemre van, ha a gazdi sem pánikol, ha a gazdi is nyugalmat áraszt. Én mindig megkérem őket, hogy álljanak ott mellettem, amíg tartom a kutyájukat, mert a jelenlétük biztonságérzetet ad négylábú társuknak. Persze, vannak kivételek, amikor valaki annyira nem bírja a tű, vagy a vér látványát, akkor jobban örülünk, ha kifárad a váróba, és nem ott ájul el a vizsgálóasztal mellett."